Jó éjszakát!

Azért választottam ezt a témát, mert a nyugodt alvás, az alvásigény kielégítése a gyermekek és a szüleik számára is elengedhetetlen ahhoz, hogy a család boldogan, békében tudjon élni. Amikor egy pocaklakó érkezik a családba, nem csak az a kérdés foglalkoztatja a szülőket, hogy egészséges lesz-e a gyermekük, hanem az is, hogy mennyire lesz sírós baba, és a család nyugodt éjszakái milyen mértékben fognak megváltozni?
Szinte minden baba alvási szükséglete, elalvási szokása más –és más. Sokszor megfigyelhető, amikor testvérként érkezik egy baba a családba, hogy a gyerekek elalvási szokásai, alvásigényeik eltérőek. A gyermekek alvásideje születéstől fogva folyamatosan csökken, míg be nem áll felnőttkorukra egy számukra szinte végérvényes alvásigény. Az újszülött baba 15-17 órát alszik naponta, míg egy kisiskolás gyermek már csak kb. 10 órát. Ettől természetesen vannak eltérések. Felnőttek között is vannak olyanok, akik csak napi 4-5 órát alszanak, másoknak viszont 9-10 óra lenne az ideális alvásszükségletük. A gyermekekkel is pontosan így van. Vannak olyanok, akik már 4-5 évesen sem igénylik a délutáni alvást annak ellenére, hogy este is csak 10 óra körül alszanak el, ami természetesen a család tagjaira is hatást gyakorol, és vannak olyanok is, akik szívesen pihennek hétvégén otthon is ebéd után, akár 5 évesen is.
Nem csak az alvásigény hosszában különböznek egymástól a picik, hanem az alvási képességekben is. Vannak újszülöttek, akikre azt mondjuk, hogy szinte „csak eszik és alszik”, és vannak olyanok, akik sokat sírnak, többször fel kell hozzájuk kelni éjszaka. A csecsemők egy része már akár 8 hetes kortól is szinte átalussza az éjszakát, de az is gyakran előfordul, hogy még 6 hónaposan is szopik éjszaka. Segíthetünk a piciknek abban, hogy megtanulják átaludni az éjszakát. Ha éjszaka ébred fel, akkor az etetés közben éreztessük, hogy ez egy kicsit másabb helyzet a nappali etetéshez képest. Csak kislámpát kapcsoljunk fel, hogy az erős fény ne ébressze fel a kelleténél jobban, ne beszélgessünk vele, ne akarjunk vele különösebben kommunikálni. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szólhatunk hozzá 1-2 szót, vagy nem simogathatjuk meg, de éreznie kell, hogy ez itt most az alvás ideje, de természetesen kap enni, mert éhes. Néhány hónapos csecsemőt próbálhatunk visszaaltatni etetés nélkül. Próbáljuk meg, hogy simogatjuk a fejét, hátát, mert nem feltétlenül azért sír egy pici, mert éhes, lehet, hogy csak felriadt valamitől. Meg lehet próbálni azokkal a babákkal, akik már isznak vizet, hogy éjszaka azt kapjanak, mert lehet, hogy - főleg a nyári hónapokban- egyszerűen csak megszomjaztak.

Az elaltatás nem minden gyermeknél egyszerű, sőt, szinte minden családnál eltérő szokások alakulnak ki. Van olyan gyermek, aki azt igényli, hogy egyedül aludjon el, ne simogassuk, ne babusgassuk, valaki pedig pont azt nem szereti, ha egyedül hagyják a szobában, és esetleg addig ott kell mellette ülnünk, amíg el nem alszik. Nálunk bevált módszer volt, - amikor a kislányom kifejezetten igényelte a törődést elalvásnál, és azt, hogy egész végig mellette üljek - hogy egy idő után egy kicsit messzebb ültem az ágyától. Mondtam neki, hogy a szobában maradok, nem hagyom egyedül, de a mi ágyunkra ülök valami miatt. Amikor elfogadta, hogy nem teljesen mellette ülök, akkor azt mondtam, hogy valami miatt ki kell mennem a konyhába, de mindjárt visszajövök, és az ajtót is nyitva hagyom. És pár perc múlva tényleg visszamentem. Nem törekedtem arra, hogy teljesen csöndben legyek, mert az is nyugtatóan hatott rá, hogy hallotta, csinálok valamit, így nem érezte magát egyedül. Így szépen lassan elértük, hogy nem kellett addig mellette lennem, míg el nem aludt. Persze az esti szertartást megtartjuk: mesélek, énekelek, jó éjt puszit adunk egymásnak, és egy kicsit simogatom, gondosan betakargatom. Így sikerült megtanítani arra, hogy képes legyen elaludni magától.
Ha egy szobában alszunk a csemeténkkel, akkor figyeljünk arra, hogy ne szóljon a tévé az altatáskor, mert a fénye, a hangja zavarhatja az elalvásban. Nyugodtan lemondhatunk a kedvenc műsorainkról még akkor is, ha azok esetleg pont az altatási időre esnek!
Nekünk sokat segített az elaltatásban, hogy van redőnyünk, amit leengedek a lefekvésekkor. Szerintem ennek is köszönhető, hogy gyermekeim nem ébresztettek fel pici korukban a reggeli órákban, hanem nyugodtan tudtunk aludni. Az éjszakai alvásnál viszont ne sötétítsünk be teljesen, mert eleve félnek a sötéttől. Éghet éjszaka egy nagyon pici fényű lámpa, vagy természetesen ezt mindenki az otthoni lehetőségeihez mérten alakíthatja ki.
Az egyedül elalvás megtanításához az is hozzátartozik, - hogy ha már nem közvetlenül az evés után alszik el a baba, - ne azután tegyük a kiságyába, miután már elaltattuk a kezünkben, vagy valamilyen módon. Fontos, hogy megtanítsuk neki, hogy az ágyában aludjon el akár úgy, hogy simogatjuk, vagy énekelünk neki.

A nyugodt, békés alvás egyik feltétele, hogy szeressük ágyunkat. Ezt a feltételt is mi teremtjük meg gyermekünknek. Mára már a bőség zavarával küszködhetünk, ha esetleg kiságyat szeretnénk vásárolni. A lényeg, hogy kényelmes, meleg ágyat biztosítsunk gyermekünknek, ahová szívesen fekszik le! Soha ne legyen az ágy a büntetés helyszíne! Ne tegyük be „bosszúból” a gyermekünket az ágyába azért, mert épp rosszalkodott, hisztizett vagy nem fogadott szót. A kiságyát szeretnie kell, ami megnyugtatja, ahol körülveszik őt a kedves állatai, babái. Ha büntetjük, akkor nem azt fogjuk elérni, hogy a gyermekünk jobb lesz, hanem ügyeskedni fog, hogy mi ne vegyük észre a rosszaságát. Így viszont megbomolhat a szülő és a gyermeke közötti őszinte viszony, amit nem könnyű helyreállítani és későbbi bonyodalmakat indíthatunk el vele.
A család nyugodt alvásának az egyik feltétele az is, hogy az újszülött babánkat ne a mi ágyunkban altassuk. Az vitathatatlan, hogy sokkal könnyebb az anyukának az éjszakák megpróbáltatásait elviselni, ha mellette fekszik a baba, de valójában sem az apuka, sem az anyuka nem tud nyugodtan aludni, mert vigyázni kell a picire. Az együtt alvás veszélye, hogy nagyon nehezen lehet majd később arra szoktatni a gyermeket, hogy a saját ágyában, egyedül aludjon el. Az is biztos, hogy ha hárman alszanak egy ágyban, akkor a szülők házasélete is romolhat, mely önkénytelenül is feszültségek okozója lehet.
Hazánkban több városban működnek alváslaboratóriumok, ahol azoknak a családoknak igyekeznek különböző vizsgálatokkal, tanácsokkal segíteni, ahol a gyermeknél olyan komoly alvászavar áll fenn, melyet a szülők már nem tudnak megoldani. Ilyen esetben érdemes a szakemberek segítségét kérni!
Megoszlanak a vélemények a cumi használatáról. Vannak anyukák, akik teljesen elzárkóznak attól, hogy vegyenek babájuknak, mások pedig szívesen adják oda csöppségüknek. Ezt mindenkinek magának kell eldöntenie. Figyeljünk oda, ha már 2-3 éves kor körül le szeretnénk szoktatni a gyermekünket a cumiról, akkor leginkább csak lefekvéskor adjuk neki, és ha lehet, úgy helyezzük el a szobában, hogy ne is lássa napközben. Tudom, hogy a gyermekeknek remek a memóriája, és ők kérni fogják, de próbáljuk elterelni a figyelmét, vagy megértetni vele, hogy alvásnál majd megkapja. A babák egy része viszont automatikusan szopja az ujját. Kimutatták ultrahangos felvételeken, hogy már magzati korban is szopják a babák az ujjukat. Ez a tulajdonság többnyire öröklött. Az ujjszopást azért tartom veszélyesebbnek a cuminál, mert sokkal nehezebb róla leszoktatni a gyermeket, és eldeformálhatja a felső állkapcsot. Természetesen az a legideálisabb, ha se a cumit, se az ujját nem szopja a baba.
Nagyon fontos, hogy már újszülött korban alakítsunk ki napirendet babánk életében. Ez nagyban befolyásolja a nyugodt mindennapokat. A reggeli felkelés, a délutáni alvás és az esti „szertartások” ideje nagyjából ugyanakkor történjen, mert az alvás nagyrészt meghatározza a napirend kialakulását, az evések idejét. Az alvás mennyisége fogja meghatározni az étkezések időpontját is. Biztonságot jelent a baba számára, ha tudja, mi miután következik. Ő pontosan tudni fogja, hogy mikor jött el az ideje a sétálásnak, a fürdésnek, az alvásnak és persze az evésnek. Az alvás és az étkezés szempontjából viszont az is fontos, hogy ne ébresszük fel babánkat csak azért, mert eljött az evés ideje. Ha ő megéhezett, biztosak lehetünk benne, hogy jelezni fogja. De ha nem hagyjuk nyugodtan aludni, akkor nem is tud megtanulni békésen szundítani!
Ha etetjük babánkat, akkor csak rá figyeljünk! Fontos bensőséges kapcsolat alakul ki a baba és az anyukája között a szoptatás, etetés közben. Ilyen apró odafigyelésekkel mutatjuk ki, hogy fontos számunkra a babánk, amit természetesen ők is érzékelnek. Ezért nem tanácsos tévét néznünk, vagy telefonálnunk etetés közben!
Az esti elalvás előtt csak a gyermekünkkel foglalkozzunk, mely már magában segíti megteremteni a nyugodt elalvás feltételét. Megdöbbenve hallom sokszor ovisoktól, hogy este a különböző sorozatokat, műsorokat nézik már 3 évesen is, és utána térnek nyugovóra. Magunkhoz ölelve meséljünk esténként gyermekeinknek, és ne a sorozatokon nőjenek fel, melyek sok félelmet, számukra érthetetlen és negatív viselkedési formákat mutatnak be. Ráadásul az esti műsoridőben nincs olyan program a televízióban, melyet a kicsiknek szánnának akár érzelmileg, erkölcsileg vagy tartalmilag!
Lefekvés előtt, fogmosás után már semmilyen cukortartalmú innivalót ne adjunk gyermekünknek. Sok 2-3 évesnek már szuvasodnak a metszőfogai, sőt gyakran már hiányoznak is, mert egész egyszerűen elrohadtak. Sokszor fogorvoshoz kell vinni már az ovist, mert kilyukadt valamelyik rágófoga. Ha a szuvasodás jeleit tapasztaljuk, akkor nagyon gondolkodjunk el, hogy mit rontottunk el, mert az biztos, hogy mi tehetünk arról, hogy gyermekünk nem fog tudni harapni az első fogaival, amíg a fogváltás 6 éves kor körül meg nem történik. Természetesen a fogak épségére minden nap vigyáznunk kell! Ne azzal mutassuk ki szeretetünket gyermekünk felé, hogy napi szinten etetjük csokikkal, cukrokkal, melyek olyan anyagokat tartalmaznak, amelyekre valójában semmi szüksége nincs a szervezetének! Az érzelmi táplálás sokkal fontosabb, mint a különböző csillogó papírú nasik! Ez is azt mutatja, hogy óriási felelősséggel tartozunk gyermekünk egészséges életének kialakításában!
Remélem, hogy a pici születésétől kezdve az éjszakáitok egyre békésebbé válnak!
Minden anyukának, apukának, babának és testvérnek nyugodt, kiegyensúlyozott éjszakát kívánok!
